Multimédia

Játékosan tanulni a bányászatról

2018

2018. március 7-én ünnepélyes keretek közt megnyílt a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) megújított mecseki bányászati kiállítása, ahol a felújított kiállítóterekbe elhelyezett két érintőképernyős terminálra DiVit élményterminál rendszerünk került.

Az egyik terminálon látványos animációk segítségével megismerhető az aknák, tárnák kiépülése, a bányaveszélyek és az ellenük való védekezések, valamint meghallgathatóak bányász visszaemlékezések, történetek.

A fekvő óriás érintőképernyős terminál tematikája egyrészt a fotókkal és leírásokkal illusztrált mecseki bányászati helyszínek térkép alapú bemutatása, másrészt a szén-, és urán keletkezésének, felhasználási területének ismertetése interaktív 3 dimenziós modellek segítségével. A legnépszerűbb tartalom pedig egy interaktív játék, amiben a játékosok egymással versenyezve próbálhatják ki a meddő válogatás folyamatát. 

Élményterminálok Baján

2017

2017.10.27-én ünnepélyes megnyitó keretei közt átadásra került a bajai Türr István Múzeum „Örökségszálló” című élményraktára és állandó kiállítása, melynek keretén belül három élményterminált fejlesztettük és telepítettünk.

Itt került először bemutatásra legújabb fejlesztésünk a „Célra tarts!” című virtuális céllövő terminál, ahol egy átalakított korabeli puskával lehet kipróbálni a régen népszerű szeglövést.

A digitális térképasztal látványos animációkkal és sokszínű tematikával, hasznos információkkal szolgál a felhasználóknak. Az „Öltözz újra!” elnevezésű terminálon a látogató a nagyméretű kijelző elé állva, egy speciális markert maga elé tartva a kiterjesztett valóság segítségével virtuálisan felpróbálhat 10 különböző népviseletet és uniformist.

Pécsi Műhely élményterminálok

2017

Az egykori Pécsi Műhely munkáiból „Párhuzamos Avantgárd” címmel nyílt utazó kiállítás Budapesten a Ludwig Múzeumban 2017.04.13-án.

A kiállítás részekén három darab idővonal alapú érintőképernyős élményterminált, és egy térképes terminált fejlesztettünk fokozva a látogatói élményt.

Oldalak