KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG

FENNTARTHATÓSÁG

DIGITALIZÁCIÓ

Társadalmi felelősségvállalás

Segítünk, ahol csak tudunk! Nem csak virtuálisan!

Próbálunk sokat tenni azért, hogy a digitális megoldásokkal kapcsolatos információk minél többetekhez eljussanak. Előadásokkal, szakmai napok támogatásával segítünk nektek. Bár napjaink jelentős részét a virtuális valóságban éljük, természetesen nem feledkezünk meg a realitásról sem. Keress minket alapítványoknál, közhasznú rendezvényeken, sporteseményeken. 

Nevetnikék Alapítványnál jártunk

A pécsi Nevetnikék Alapítványnál jártunk, ahol csapaépítéssel egybekötött öko-játékokat készítettünk a beteg gyerekek számára. Ezen felül a csapat egyik fele részt vett egy még „titkos” projektben is az Alapítvány tagjaival, amiről később számolhatunk majd be.

Pécs-Orfű-Abaliget futás

A június elején megrendezésre került Pécs-Orfű-Abaliget Félmaraton Futáson indult az InnoTeq csapata is CsigaBit álnéven. Örömmel nyugtáztuk, hogy a három fős váltók között a legjobb tízbe kerültünk. Amellett, hogy kellemesen elfáradtunk, nagyon jól éreztük magunkat. Hajrá jövőre, ugyanitt!

Nagy Lajos előadás

A C. R. Nagy Lajos Gimnáziumban jártunk, hogy megismertessük a középiskolás diákokkal az IT legújabb rejtelmeit. Nem is kérdés, Virtuális Valóságot vittünk magunkkal, ami meghozta a wow-élményt a jelenlévőknek. Reméljük ezzel hozzájárulhatunk a jövő fejlesztő-generációjának kiépítéséhez is.

Petangue verseny támogatása

Nagy örömmel támogattuk a Tettyén megrendezett Petanque napot, a XXIV. Frankofón Kupát. Nagyszerű volt segíteni a rendezvény sikeres lebonyolítását és hozzájárulni ennek a korosztály-független közösségi sportnak népszerűsítéséhez. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett, gratulálunk a nyerteseknek!

Op-Arch kiállítás támogatása

A Janus Pannonius Múzeum OP ARCH kiállítását cégünk informatikai eszközökkel támogatta. A kiállítás a Pécsi Tudományegyetem, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézet építészhallgatóinak munkáit mutatta be.

Nevetnikék Alapítványnak ajándékoztunk hangszereket

A Nevetnikék Alapítványnak ukuleléket ajándékoztunk, melyekkel a kórházlátogató önkéntesek könnyen törik meg a jeget a beteg csöppségeknél, hogy a foglalkozás végén már együtt énekeljenek a kórteremben. Az ukulelékkel bárki könnyedén elsajátítja a pengetés alapjait. Csodás hangszerek, melyek csodákra képesek.

IT show a Széchenyi Gimiben

Pályaorientációs nap keretében IT show-t tartott a Kamara a Széchenyi István Gimnáziumban Pécsett. A program keretében a diákok meghallgathatták a szakma jövőjéről és IT világáról szóló előadásokat. Az igazi show azonban ezután kezdődött: az InnoTeq szállította a DIVIT AR Tükröt, melynek segítségével a gyerekek betekintést nyerhettek a kiterjesztett világunkba.

PBKIK nyári gyerektábor 

Mivel az informatika világa egy folyamatosan bővülő piac, cégünk több rendezvényen is népszerűsítette tevékenységét. A Kamara által szervezett nyári tábor keretében minden évben fogadunk általános iskolás gyerekeket, akiknek bemutatjuk, hogy miben rejlik a szoftverfejlesztés jövője.

Őszi Fény Idősek otthona, Alsómocsolád

Alsómocsoládon az Őszi Fény Idősek otthonában végeztünk karitatív tevékenységet. A bemutatkozás és kellemes időtöltés mellett egy falfestéssel leptük meg az otthon lakóit.

InnoTeq a Babits Gimnáziumban

A Pécs-Baranyai Iparkamara szervezésében megvalósult „IT és TI” pályaorientációs előadássorozat keretében cégünk középiskolásoknak mutatta be legújabb AR/VR fejlesztéseit. Nagyon sok érdeklődő diák jött el, számunkra is élmény volt az esemény. Köszönjük a kiváló szervezést és a Babits Gimnáziumnak a kiváló előkészítést.

Téli Kézilabda Kupa

Kozármislenyben zárult a 2016-ban első alkalommal megrendezésre került „InnoTeq Téli Kézilabda Kupa”, melyet az InnoTeq Kft., mint névadó szponzor és a Baranyai Megyei Kézilabda Szövetség közösen szervezett.

Koch Valéria óvoda hivatalos honlapjának elkészítése

A pécsi KVI-OVI hivatalos honlapjának elkészítésével járultunk hozzá a Koch Valéria óvoda digitális fejlesztéséhez.

Feketéből Zöldet portál

A pécsi Jókai Mór Általános Iskola udvarának a megújulását támogató honlap elkészítésével támogattuk a Feketéből Zöldet projekt megvalósulását.

Pécs-Baranyai Hospice honlap

Honlap fejlesztéssel támogattuk a Pécs-Baranyai Hospice Alapítványt.

Kapcsolat

KAPCSOLAT

Kérdése van? Írjon nekünk! Ingyenes konzultációt biztosítunk!

telefon: +36 72 769-102
e-mail: info@innoteq.hu

© InnoTeq Kft, 2007-2023. Minden jog fenntartva.

A honlapon megjelenő képi és egyéb tartalmak szerzői jogi védelem alatt állnak, azok felhasználása engedélyköteles.